Gödi SE hírek
2022. augusztus 27-én rendezték meg a XXVII. Göd Kupát. A kajak-kenu szakosztály idén ünnepli fennállásának 39. évfordulóját, a versenyt a Dunai Vizisport alapítvánnyal közösen rendezték. A város legrégebbi hagyományával rendelkező versenye a Göd Kupa, ami egyben a városban élők és vízisportokat kedvelők számára is igazi ünnepély! A verseny sikeréhez hozzájárult az a sok segítő civil kéz, akik már az elmúlt években szokásos, bejáratott módon tették a dolgukat most is, és természetesen a támogatók, akik adományokkal járultak hozzá a verseny megrendezéséhez.
Az országos bajnokságot követő pihenőt augusztus 20-án, a nagymarosi Dunakanyar Kupa, illetve az augusztus 21-én Verőcén megrendezett Verőce Kupa követte. Ezek a Dunakanyari versenyek nagyon jó csapatépítő rendezvények, több kajakos élete első versenye volt itt. A gödi kajakosok Nagymaroson a második helyen végeztek, Verőcéről elhozták a Kupát!
Augusztus 6-7-én Szegeden rendezték meg a 10-14 éves korosztály (gyermek és kölyök korcsoport) Országos Bajnokságát, ahol 41 gödi kajakos indult. 79 egyesület képviseltette magát, közel 2000 résztvevője volt a versenynek. Fiatal kajakosaink 3 bajnoki címet és 5 ezüstérmet szereztek.
A Gödi SE 1983-ban alakult, 2022-ben 39 esztendős kajak-kenu szakosztálya augusztus 27-én, szombaton, a Dunai Vízisport Alapítvánnyal közösen ismét megrendezi a Dunakanyar egyik legrangosabb vízisport-eseményét a Göd Kupát.
Július 23-án rendezték meg a 3. Váci Dunakanyar Régiós Kajak-Kenu Kupát, amelynek az összesített éremtáblázatán a 3. helyet foglalta el a Gödi SE Kajak-Kenu szakosztálya, érdekesebb viszont az a dominancia, amit a kajakos versenyszámokban mutattak a Gödi SE versenyzői, mivel a megszerzett 15 éremmel (7-3-5) mindkét nemben magasan az éremtáblázat tetején végeztek. A verseny lebonyolítása csak egyes számokra korlátozódott, emiatt kiváló erőfelmérő is volt a 2 hét múlva megrendezésre kerülő Országos Bajnokság előtt.
Július 16-17-én Szolnokon rendezték meg a 2022-es Szabadidős és Egyetemisták, illetve a Masters Országos Bajnokságot. A Gödi SE színeiben Sinkó Panna és Vecseri Lajos is győzelemmel zárta a versenyt, Panna ráadásul mind a 4 számban nyert, amiben indult!
Július 8-10. között, Szolnokon rendezték Budapest és Pest megye bajnokságát, ami az 1 hónap múlva esedékes Országos Bajnokságra adott bejutási lehetőséget az egyéni versenyszámokban. Ezen a versenyen és az ezzel egyidőben rendezett Vidék Bajnokságon az egyéni versenyszámok első 18 helyezettje kapott indulási jogot az egyéni versenyszámokban a Szegeden megrendezésre kerülő OB-n! 34 egyesület 1001 sportolót nevezett. A Gödi SE 48 kajakossal vett részt a versenyen, 14 érmet szereztek a fiatalok (6-2-6), az éremtáblázaton a 8. helyen végeztek. A 6 aranyéremből 4 váltóban elért siker volt, és az ezüstérmek között is volt egy váltó érem, így összesen 21 gödi versenyző térhetett haza éremmel!
Június 24-26. között, Fadd-Domboriban rendezték a Regionális Akadémiai versenyrendszer országos döntőjét, a Magyar Kupát, amire 74 egyesület 1127 sportolója nevezett. 17 gödi kajakos indult, és ez a maroknyi csapat az összesített éremtáblázat 4. helyén végzett (5 győzelem, 3 bronzérem). Amennyiben csak a kajakkal elért eredményeket listázzuk, úgy már a Gödi SE lett a legeredményesebb egyesület az országban!
Június 11-12-én rendezték meg Csepelen a Regionális Eszkimó-Indián Játékokat, ahol 15 egyesület vett részt a küzdelmekben. Szakosztályunkat 14 kajakos képviselte az U10-12-es korosztályban. A Gödi SE versenyzői szerezték a legtöbb érmet, 8 db-ot (1-3-4), ami azt is jelentette, hogy az egyik legnagyobb motivációs forrás ilyen idős korban, a dobogóra állás, érem megszerzése sokaknál teljesült, így érthetően megannyi ragyogó arcot lehetett látni a csepeli vízitelepen!
2021-ben nagy sikerrel debütált a Kajak-Kenu Szövetség új versenyeztetési formája a 14 év alatti korosztályok számára, aminek a következtében 2022-ben tovább bővült a versenyzői létszám. A Gödi SE Kajak-Kenu Szakosztálya a 6 régió közül a Gyulai Zsolt Regionális Akadémia tagjaként Szolnokon vett részt a versenyen június 5-én, ahol összesen 11 érmet nyertek versenyzőink!