Gödi SE hírek

2021. május 30., vasárnap – 00:00

Az elmúlt 2 hétvégét az Újpesti-öbölben töltötték fiatal kajakosaink. Az első hétvégén felmérőkön vettek részt, az ezeken elért eredmények alapján lehetett arany illetve kék minősítést szerezni a versenyzőknek; a második hétvégén pedig közös edzés és csapathajóban, négyesben kajakozás volt a program.

2021. május 27., csütörtök – 20:50

A Gödi SE Kajak-Kenu Szakosztályból Báthory Dániel, Maszárovits László és Szabó Vilmos kapta a Kóczán Mór vándordíjat 2021-ben, amit Göd város polgármestere, Balogh Csaba adott át a kuratórium döntése alapján arra érdemesnek talált sportolóknak. Báthory Dániel, mint Göd város 2021 legjobb sportolója, Maszárovits László és Szabó Vilmos, mint Göd város 2021 legjobb csapata vehették át a díjat!

2021. május 14., péntek – 08:57

Zoboki Zoltán képviselheti Magyarországot a Maraton Európa Bajnokságon!
A járványügyi korlátozások miatt a tavaly októberi, egyedi időpontban megrendezett Maraton Magyar Bajnokság után, 2021-ben visszatért a verseny megrendezése a májusi időponthoz. A nehezített felkészülés ellenére a Gödi SE Kajak-Kenu Szakosztálya túlszárnyalta tavalyi nagyszerű eredményét is, közvetlenül az ország legnagyobb egyesületei mögött a 7. helyet szerezte meg az összesített rangsorban.

2021. április 30., péntek – 00:00

Április utolsó szombatján elrajtolt az idei kajak-kenus szezon. A gödi kajakosok két helyszínen szálltak vízre, az U13-17 korcsoport a budapesti U-öbölben állt rajthoz az A-Híd Kupán, míg idősebbjeink Kaposváron versenyeztek a Marathon Challenge sorozat 1. állomásán.

2021. április 7., szerda – 13:23

A pandémia miatt az idei melegvizes edzőtábor elmaradt. Fazekas Botond és Mizser Diána csoportja négynapos hazai edzőtáborban készült a szezonra.

2021. március 25., csütörtök – 10:23

Tervezed már, hogy a gyermekednek milyen nyári táborozási lehetőséget válassz 2021-ben? Amennyiben igen, és fontos szempont számodra, hogy a gyerekek szabad levegőn legyenek, sokat sportoljanak, jó közösségben töltsék el a napot kiváló programok segítségével, akkor válaszd a Kajak-Kalandtábort, amelyet idén 5 alkalommal szervezünk meg, napközis tábor jelleggel, a szakosztályt támogató Dunai Vízisport Alapítvánnyal karöltve, 8-14 éves gyerekek számára.

2021. február 10., szerda – 20:00

Dónusz Éva, olimpiai bajnok, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség Női kajak szakági vezetőedzője tett szakmai látogatást a Gödi SE Kajak-Kenu Szakosztályában, ahol Németh István (Putyu) kölyök korosztályú versenyzőinek edzését tekintette meg.

2021. január 5., kedd – 16:30

Hagyomány szakosztályunkban, hogy január 2-án kirándulunk a hegyekben. Idén közel száz fős csoportkirándulásokon vettek részt kajakosaink családjukkal, kutyáikkal 5 edzővel.

2020. december 30., szerda – 15:43

Évzáró rendezvény hiányában, rendhagyó évértékelő készült a 2020-as évről a Gödi SE Kajak-Kenu Szakosztályában.

2020. december 22., kedd – 10:33

A járványügyi helyzet és az emiatt hozott korlátozó intézkedések a gödi kajakosok életére és az edzések szervezésére is hatással volt, azonban a tavaszi tapasztalatokat is felhasználva, minden óvintézkedést betartva, a felkészülés a 2021-es szezonra zökkenőmentesen folyik különböző helyszíneken.