Gödi SE hírek
A Gödi SE kajakosa, Gál András kapta nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából – és persze korábbi teljesítménye alapján – a Kóczán Mór-díjat, kiemelkedő férfisportoló-kategóriában a városi ünnepségen. Mizsér Diána tanítványának az elismerést Markó József polgármester és dr. Pintér György alpolgármester mellett az olimpiai bronzérmes gerelyhajító leszármazottai adták át.
Farsang idején a gödi kajakosok sem tétlenkednek. Az alapozó edzések mellé egy kis farsangi vidámság is belefért a programba. A GSE kajakos szakosztályának kiscsoportos sportolói az alsógödi sportházban jelmezbe bújtak február 16-án.
Február második hétvégéjén rendezték meg a Héraklész Fizikai Erőfelmérőt a nyolc- tizennégy éves korosztály számára. A Gödi SE Kajak-Kenu Szakosztályának sportolói a dunakeszi sportpályán vettek részt a megmérettetésen.
Évzáró-évnyitó eseményen köszöntötte a Gödi SE kajakosait Nagy Árpád szakosztályvezető január 26-án, a Búzaszem Iskolában. A teltházas rendezvényen – melyet „batyus" állófogadás zárt – a sportvezető a 2018-as esztendőről részletes tájékoztatást adott a szülőknek, a kiemelkedő eredményeket elért fiataloknak külön gratulált, megköszönve az edzők munkáját is.
A vízitúra-bajnokság K2 versenykajak open-kategóriájában (vegyes és férfi páros) első helyezést ért el a Vona Csaba, Váczai Enikő és Néder Ádám trió.
Az alapozás megkezdésének elősegítésére a Magyar Kajak-Kenu Szövetség régiós összetartást szervezett a kölyökkorú sportolóknak, amin természetesen gödiek is részt vettek. A mostani régiós tábor a harmadik volt a sorban.
A Gödi SE kajakosainak egy csoportja, kihasználva az őszi szünetet, Zsóryban edzőtáborozott Mizser Diána és Árkosi Gábor edzők vezetésével.
Az őszi szünetet kihasználva a Gödi SE kajakosainak egy csoportja Zsóryban edzőtáborozott Mizser Diána és Árkosi Gábor edzők vezetésével.
Az őszi szünet kezdetén alapozó edzőtáborban vettek részt a a Gödi SE Kajak-Kenu Szakosztályából a legkisebbek, Németh István vezetésével.
Október második vasárnapján a gödi kajakosok egy kis csapata Árkosi Gábor edző vezetésével egy hosszabb kerékpártúrára indult Gödről, a Börzsönyben fekvő Hideg-hegyre.