Újévi kirándulás együtt!

A Gödi SE Kajak-Kenu Szakosztályánál minden Újév egy testvérekkel, szülőkkel közös túrázással indul, ahogy az 2022. január 2-án is történt!

A tervezett börzsönyi túrára vonattal utazott a csapat, ami kényelmes és gyors elérése volt a kiindulási célpontnak, Zebegénynek. A napokban országszerte 100 éves meleg rekordokat döntögető időjárás hagyott pár fok meleget még vasárnapra is, így a kirándulás megkezdése után 15 perccel szinte mindenki homlokán gyöngyözött az izzadtság, a résztvevők nem győzték levenni a több rétegben viselt meleg ruháikat. Szikrázó napsütés volt az erdőben, miközben a kilátás a Duna-kanyarra egész különleges kombinációját mutatta a szépségnek és a misztikumnak. Mivel a Duna felszíne közvetlenül ködbe burkolózott, így a kanyargós folyó feletti fehér lepel fantasztikus kontrasztot adott a Börzsöny és a Pilis hegyvonulata között, a túlparton kristálytisztán látszott a prédikálószéki kilátó Dömös felett, a Julianus kilátóból pedig a Visegrádi vár. A gyerekek nagyon jól haladtak az emelkedőkön, szinte falták a távolságot, az idősebbek kicsit lassabban, de nagy elszántsággal mentek utánuk. Néha bevárták egymást a résztvevők, a pihenő alatt pótolták az elveszett folyadékot és pár kalóriát is magukhoz vettek. A 8 km-es túra gyorsan véget ért Nagymaroson, a jó hangulat pedig mindenkinek megmelengette a szívét, lelkét. Az, hogy közel 100 résztvevője volt az újévi kirándulásnak, amelyen a KajakStart, Simi és Putyu csoportjai vettek részt, a legjobb visszajelzése annak, hogy a szakosztályban az érdemi munka nagyszerű edzők vezetésével, a szülők hathatós támogatásával és aktív jelenlétével társul!

2022-ben is:
HAJRÁ GÖD!