Gödi SE hírek
Győrben rendezték a kajak-kenusok Graboplast Maraton Magyar Bajnokságát május 20. és 22. között. A Gödi SE mérlege: 11 érem, 2 magyar bajnoki cím és 1 maraton Európa-bajnoki kvalifikáció. A Rába-parti településen a három nap alatt több ezren fordultak meg, hogy a Mosoni-Dunán kajakozzanak vagy kenuzzanak a bajnoki címekért...
A Gödi SE Kajak-Kenu Szakosztálya és a Dunai Vízisport Alapítvány az előző évekhez hasonlóan idén is megrendezte a "Szülői nap - felnőtt kurzus" elnevezésű eseményét, amelyen felnőttek ismerkedhettek meg térítésmentesen a kenuzással és a vízi közlekedés alapjaival a szakosztály vízitelepén és a Dunán.
A Gödi SE Kajak-Kenu Szakosztálya az előző évekhez hasonlóan idén májusban is tart fakultatív módon, térítésmentesen iskolai kenuoktatást a gödi általános iskolás osztályoknak. Május első hetében a Huzella Tivadar Általános Iskolából járt nálunk két osztály, míg a második héten szerdán a Németh László Iskola diákjai voltak soron.
Május első hetében tartották a Magyar Kajak-Kenu Szövetség szervezésében a kölyökválogatott tavaszi edzőtáborát. A Gödi SE kajakos szakosztályából Mizser Diána edző mellett öt versenyző - Rimár Szonja, Tóth Rebeka, Velky Donát, Bíró Domink és Korompai László - vett részt az összetartáson.
Május 7-én rendezték a XV. Vízitúra Kupa első fordulóját. A versenyen - melyet Leányfaluból indítottak - a GSE kajakos szakosztályvezetője, Nagy Árpád kategóriájában 2., összetettben 8. helyezést ért el.
A korábbi esztendőkhöz hasonlóan idén is részt vett a GSE Kajak-Kenu Szakosztálya a hagyományos országos és egyben városi május eleji eseményen, a Madarak és fák napján. A Duna-part Nyaralóházak területén megtartott rendezvényen várták a szülőket, gyermekeket a szakosztály képviselői.
A GSE kajakos szakosztályának nagyobbik része - míg néhányan a bécsi maratonon gyűjtötték a kilométereket - az Újpesti öbölben rendezett A-Híd Építők Kupa Öbölkörön kezdték a versenyszezont. Huszonöt versenyzőnk 23 versenyszámban összesen 7 érmet nyert.
A pünkösdi hétvégére, május 14-re halasztja a GSE kajakos szakosztálya és a Dunai Vízisport Alapítvány a Szülői nap „felnőtt kurzus”-t. Az esemény a korábban kiírtakkal azonos feltételekkel, de egy héttel később kerül megrendezésre.
Sikeresen szerepeltek a Gödi SE kajakosai a bécsi maratonon, április utolsó napján. Öt kategóriában összesen nyolc versenyzőnk végzett az első hat között. Az Európa-bajnok Váczai Enikő a felnőtt női mezőnyben győzelemmel zárt, de többen is dobogóra állhattak az osztrák városban.
A többéves hagyományt folytatva idén is megrendezi a Gödi SE Kajak-Kenu Szakosztálya és a a Dunai Vízisport Alapítvány a Szülői nap „felnőtt kurzus” elnevezésű rendezvényét, melyen elsősorban a szülőkkel szeretné a szakosztály megismertetni a vízitúrázás, a vízi életmód alapjait.