Gödi SE hírek
A Gödi SE Kajak-Kenu Szakosztályának idősebb sportolóiból álló csoportja július 18. és 23. között Szobon edzőtáborozott. "Reméljük a bajnokságon az elvégzett munka meghozza gyümölcsét" - fogalmazott Sinkó László edző a hazaérkezés után.
Július 8. és 10. között Sukorón rendezték a kajak-kenu vidékbajnokságot. A Gödi SE versenyzői ezúttal sem jöttek haza üres kézzel a Velencei-tóról, ahol összesen 25 érmet nyertek. Többet, mint tavaly. Bajnok lett Rácz Brigitta 2000 méteren és a Bíró Zsombor, Szabó Nándor, Matyus János 200 méteres váltó.
A Gödi SE kajakos szakosztályának szervezésében, a vakáció első felében már esztendők óta hagyomány a gödi KajakKaland-tábor, melyet 8-14 éves gyermekeknek hirdetnek meg. A riói olimpia évében, három turnusban összesen 75 általános iskolás diák ismerkedett a vízi életmóddal, a kajak-kenu sporttal.
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség és Szigetszentmiklós Város Önkormányzata közösen rendezte az idei maraton túrabajnokság 4. fordulóját, melyen a Gödi SE Kajak-Kenu Szakosztályát Váczai Enikő és Vona Csaba képviselte. A pálya a ráckevei Duna-ágban volt kijelölve, ahol 23,6 kilométert kellett teljesíteni a résztvevőknek.
Lukács István, a Gödi SE kajakosa a győri Obert Ákossal a spanyolországi kajak-kenu maraton Európa-bajnokságon az ifjúságiak K-2-es mezőnyében Európa-bajnoki címet nyert! A két sportoló a győri országos bajnokságon szerzett indulási jogot a pontevedrai kontinensviadalra. A táv 22,6 kilométer volt, benne futószakaszokkal.
Fadd-Domborin, Mosonmagyaróváron, Tiszaújvárosban és Budapesten, a Csepeli Kajak-Kenu Egyesületben rendezték meg hétvégén a négy tusából, célba dobásból, húzódzkodásból, illetve hendikepes futásból és kajakozásból-kenuzásból álló Eszkimó-Indián Játékokat. A gödiek Csepelen versenyeztek, 12 érmet gyűjtöttek.
Sukorón rendezték a Kajak-Kenu Országos Diák-Kupát, egyben Egyetemi és Főiskolai Bajnokságot. A regattán a Gödi SE igazolt és szabadidős sportolói is részt vettek - az érmek ezúttal sem maradtak el.
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség támogatásával május 26. és 29. között rendezték meg Dömsödön a Közép-magyarországi kölyök régiós edzőtábort, melyen tíz szakosztály vett részt. Gödöt nyolc fiatal sportoló képviselte, a szakosztály mindhárom edzői csoportjából kerültek az "utazó keretbe".