Gödi SE hírek
Július első hétvégéjén rendezték meg Velencén az Országos Vidék Bajnokságot, ahol a Gödi SE Kajak-Kenu Szakosztálya is népes mezőnnyel vett részt. A fiatalok hozták a formájukat, szép számmal szállították az érmeket. Következő cél: az országos bajnokság.
A Ponte de Lima-i maraton Európa-bajnokságon a Gödi SE két versenyzője is rajthoz állt; a felnőttek közt Váczai Enikő párosban ezüstérmet nyert, az ifjúságiak közt Lukács István 4. lett.
Június utolsó hétvégéjén rendezték az országos diákolimpiát a Velencei-tavon, Sukorón. A versenyen azok a tanulók vehettek részt, akik a két héttel korábbi régiós selejtezőkön továbbjutottak. Az viadalon az ország több településéről indultak ifjú kajakosok, a GSE szakosztályának sportolói is nagy számban képviselték iskolájukat a versenyen.
A hagyományos, évtizedes múltra visszatekintő Vízitúra Kupa fordulóin a Gödi SE Kajak-Kenu Szakosztálya is rendszeresen képviselteti magát. Vona Csaba alkalomról-alkalomra résztvevője a versenyeknek, az utóbbi két fordulóról ő számolt be.
A Göd SE kajakosainak egy kicsi, de lelkes csapata részt vett szurkolóként a Szegeden megrendezett kajak-kenu világkupán, ahol a GSE korábbi versenyzője, Hagymási Réka kétszer is a dobogóra állhatott..
A Gödi SE Kajak-Kenu Szakosztálya a Dunai Vízisport Alapítvánnyal közösen idén is megszervezte az öt éve hagyományos Szülők napja elnevezésű, felnőtt kenuoktató programját. Május utolsó szombatján remek idő várta az érdeklődőket, akik térítésmentesen vehettek részt a programon.
Május harmadik hétvégéjén, Győrben rendezték a kajak-kenu országos maraton bajnokságot, amely egyben Európa-bajnoki válogató volt a felnőtt és ifjúsági korosztály számára. A viadalon népes mezőny ült hajóba 73 egyesület összesen 1917 nevezésével. A Gödi SE kajakos szakosztályának mindhárom csoportja részt vett a megmérettetésen, a gödiek összesen hat alkalommal állhattak fel a dobogóra.
A Gödi SE Kajak-Kenu Szakosztályának két kölyökválogatott versenyzője, Rimár Szonja és Sinkó András a Magyar Kajak-Kenu Szövetség által szervezett kölyök válogatott edzőtáborban vett részt május első hetében.
A korábbi esztendők hagyományait követve a Gödi SE kajakos szakosztálya a Dunai Vízisport Alapítvánnyal közösen idén is meghirdeti a "Szülői nap - felnőtt kurzus" nevű eseményét. A május 13-ai eseményen való részvétel idén is térítésmentes.
A Gödi SE kajakos szakosztályának egy kisebb csapata május első hétvégéjén Bécsben, nemzetközi maraton versenyen vett részt. Több európai ország versenyzői között Magyarországot is több egyesület képviselte, köztük Sinkó László vezetésével a gödiek, akik három éremmel tértek haza.