
37 szakosztály részvételével rendezte a Magyar Kajak-Kenu Szövetség július közepén a Budapest, Pest-megye Bajnokságot az Újpesti-öbölben. A versenyen a kajak-kenusoknak az augusztus eleji országos utánpótlás-bajnokság volt a tét. A Gödi SE kajakosai az előző évekhez hasonlóan jól szerepeltek, 22 érmet - ebből 17 dobogós helyet szereztek.
Árkosi Gábor így értékelte a háromnapos viadalt: „A versenyszezon úgy alakult, hogy az eddig sűrűnek mondható június az idei évben versenyek szempontjából csendesebb volt, ezért talán ennek is köszönhetően már nagyon vártuk ezt a viadalt. Az ifik szezonja a válogatóknak köszönhetően mozgalmasabb volt, de azokat követően nekik sem állt meg az élet. Az ő szempontjukból ez a verseny már az augusztusi országos bajnokság lehetséges egységeinek kipróbálására és egy jó kis gyakorlás jegyében zajlott. Az első napon a megszokottnál talán szigorúbb bíráskodásnak köszönhetően egyeseknek nem úgy alakult, ahogy tervezték, de reméljük a megfelelő következtetéseket levonva, tanultak az esetekből. Összességében azt gondolom, hogy egy motiváló, előre mutató eredményeket hozó hétvége volt, ahol mindenki felmérhette, hogy áll a nyár derekán a korcsoportjához képest. Most egy pár hétig megint az edzéseké lesz a főszerep, aztán jöhet a bajnokság!"
Mizser Diána is elégedett volt csoportja teljesítményével. „Izgatottan vártuk a hétvégi megmérettetést, ugyanis idén nem volt eddig sok verseny a serdülő- és kölyökkorosztályban. Jó pár új egységet is összeállítottunk az edzőkollégákkal, bízva az új egységek sikereiben. Ügyesen helyt álltak a mezőnyben. Látni, hogy jó úton haladunk, de még nem értük el a csúcsformát és még rengeteg munka vár ránk az ob-ig. Szereztünk Budapest-bajnoki címet: MK2-ben Lackó és Vili személyében, és váltóban, Lackó-Vili-Huba-Ádi személyében. Várjuk a következő versenyt!"
Németh István a legkisebbek edzője így nyilatkozott: „18 sportolóm indult a versenyen, remekül helytálltak, egy ezüstöt, egy bronzérmet, és számos értékes helyezést szereztek. Némi kavarodás a verseny vége felé a váltóknál volt. Az ott elkövetett hibákat megbeszéltük, az országos bajnokságon korrigáljuk. A verseny érdekessége volt, hogy minden szakosztály MK-4-ben harcba szállhatott az augusztus 21. és 25. között szegedi vb-n megrendezésre kerülő betétfutamon való részvétel jogáért. Természetesen mi is megmérettük magunkat. A Maszárovits László, Lukács Benjamin, Káplár Zille, Varró Csenge összetételű hajónk egy összeszedett, remek előfutamgyőzelemmel került a döntőbe, ahol a negyedikként megszerezték az Állj te is rajthoz a szegedi vébén! futam indulási jogát. Ez még egy ok arra, hogy minél többen kilátogassanak majd erre a színvonalasnak ígérkező nemzetközi versenyre. Ahol Kammerer Zoltán, Kulifai Tamás, Hagymási Réka - volt gödi kajakosok mellett - szurkolhatnak majd az ifjú gödi utánpótlás-sportolóknak is. Mindenkivel nagyon elégedett vagyok, mert láttam a fejlődést, bátran és taktikusan versenyeztek. A folytatásban a csoportom a jövő héten Visegrádon edzőtáborozik, hangolódva az augusztusi országos bajnokságra" – értékelt az edző.
A teljes eredménylista ide kattintva olvasható.
A gödi versenyzők eredményei:
Állj rajthoz Te is a világbajnokságon!
IV. hely
Maszárovits László-Lukács Benjámin-Káplár Zille-Varró Csenge MK4 Vegyes U10-12 1000m
I. hely
Bíró Dominik-Báthory Máté-Sinkó András K1 U15-16 3x200m
Maszárovits László-Szabó Vilmos MK2 U12 2000m
Bús Huba-Bejczi Ádám-Maszárovits László-Szabó Vilmos MK1 U12 4x200m
II. hely
Zoboki Zoltán-Velky Donát-Báthory Dániel-Boskovitz Áron K4 U17-18 1000m
Gál Tímea-Rácz Zsuzsanna-Rimár Szonja-Lehotai Vivien K4 U15-16 1000m
Velky Donát-Korompai László-Báthory Dániel-Boskovitz Áron K4 U17-18 500m
Rácz Zsuzsanna-Rimár SzonjaK2 U16 500m
Lukács Katalin-Káplár Adél-Rácz Brigitta K1 U14 3x200m
Sinkó András K1 U15 2000m
Erdős András-Berecz Bálint-Gabányi Bálint-Rif Barnabás MK4 U12 2000m
III. hely
Korompai László K1 U17-18 500m
Sinkó András-Maszárovits Miklós K2 U15 500m
Tubak Zalán-Pór Levente-Maszárovits MiklósK1 U15-16 3x200m
Gál Tímea-Lehotai Vivien K2 U15 2000m
Káplár Adél-Rácz Brigitta K2 U13 2000m
Varró Csenge-Csáti Csenge MK2 U12 2000m
Vizsy Botond-Molnár Gergő MK2 U11 2000m
IV. hely
Báthory Dániel K1 U17-18 1000m
Velky Donát-Boskovitz Áron K2 U17-18 500m
Gál Tímea-Lehotai Vivien K2 U15 500m
Rácz Zsuzsanna-Gál Tímea-Rimár Szonja K1 U15-16 3x200m
Gál András-Vass Álmos-Szilva Simon K1 U14 3x200m
Bejczi Ádám-Bús Huba-Török Zalán-Volentics János MK4 U13 2000m
Gál András K1 U13 2000m
Przymuszala Nándo-Török Zalán-Galba Botond MK1 U13 3x200m
Pálffy Marcell-Kovács Dániel-Szentivánszky Olivér MK1 U13 3x200m
V. hely
Kramer-Boga Ábel-Tóth Barnabás MK2 U11 2000m
Przymuszala Nándor MK1 U13 2000m
VI. hely
Lukács Benjámin MK1 U11 2000m
Kiss Gergő-Gabányi Bálint-Gabányi Gábor-Erdős András MK1 U12 4x200m
VII. hely
Bíró Dominik K1 U16 2000m
Káplár Zille-Demeter Nóra MK2 U12 2000m
Galba Botond MK1 U13 2000m
VIII. hely
Lukács Katalin K1 U14 1000m
Sinkó Panna K1 U17-18 1000m
Sinkó Panna K1 U17-18 500m
Tubak Zalán-Maszárovits Miklós K2 U15 2000m
IX. hely
Bíró Dominik K1 U16 500m
Báthory Dániel K1 U17-18 500m
Pór Levente K1 U15 200m
Rácz Zsuzsanna K1 U15 200m
Lukács Katalin K1 U14 2000m
X. hely
Kovács Vivien MK1 U13 2000m
XI. hely
Szilva Simon K1 U14 2000m
XII. hely
Kiss-Kovács Tamara MK1 U11 2000m
Kovács Dániel MK1 U13 2000m
XIV. hely
Gabányi Gábor-Kiss Gergő MK2 U12 2000m
XV. hely
Báthory Máté K1 U16 2000m
XX. hely
Vass Álmos K1 U14 2000m
Meinhardt Ágoston MK1 U13 2000m
XXI. hely
Szentivánszky Olivér MK1 U13 2000m
XXII. hely
Pálffy Marcell K1 U13 2000m