Március 14-én nyílik a Kajak Kaland kiállítás a JAMH-ban

Március 14-én, 18 órától látogatható az alsógödi József Attila Művelődési Házban a Gödi SE kajakos szakosztályának és a Dunai Vízisport Alapítvány közös kiállítása, a "Kajak Kaland - avagy kajakosok másként" elnevezésű tárlat. Mind a kiállítás, mind pedig a megnyitó számos különlegességet tartogat...

A kajakosok rajzai, festményei, tűzzománcai, kézimunkái, fényképei, valamint a Váci Kajak-Kenu Baráti Kör régiós kiállítása a magyar kajak-kenu sportág nagy pillanatait idézi majd.

Látható lesz várhatóan többek közt a két gödi olimpikon, Kammerer Zoltán és Kulifai Tamás néhány relikviája. Kiállításra kerül az a fotó is, melyet a MOB hivatásos fotósa készített Londonban, miközben a Kamerával, Tomával felálló négyes lapátol az ezüstérem felé - a képet természetesen dedikálva kapja a szakosztály.

Érdekessége lesz a megnyitónak, hogy a fiatal kajakosok önálló produkciókkal készülve mutatják be "nem sportos" arcukat.

"A kajakos gyerekek már két esztendeje betlehemezve járják a családokat karácsony előtt. Miközben előadták a karácsonyváró történetet, a kísérő szülők és a gyerekek is rácsodálkoztak az otthonok falán lógó tűzzománcokra, rajzokra, kézimunkákra. Kiderült, hogy ezek a keményen edző és jó sporteredményeket elérő gyerekek még sok minden másban is tehetségesek, hiszen az ő alkotásaikat láttuk a falakon. Edzőink igyekeznek közösséget formálni a kajakos csapatokból, s figyelnek a gyerekek tanulmányi eredményére is. Szerettük volna ezzel a kiállítással is megmutatni, hogy aki a Gödi SE kajakszakosztályba hozza a gyermekét, az biztos lehet benne, hogy a gyermek nemcsak nagyszerű edzők irányítása mellett lehet sikeres, de olyan közösségbe kerül, amely értékeli és segíti a tehetség sokirányú kibontakoztatását és a teljesítményt. A kiállításon a kajakosok és egykori kajakosok tűzzománcai, rajzai, fényképei, agyagmunkái kapnak helyet, s a megnyitón is szerepelnek a gyerekek, akik zenélnek, énekelnek majd. Mindez azt mutatja meg, hogy a Gödi SE kajakszakosztályában nemcsak kajakozni öröm, de az itteni közösségi élet is építi a gyerekek testét-lelkét. Öröm lenne, ha ezt sokaknak megmutathatnánk, úgyhogy jöjjenek el minél többen" - fogalmazott a kiállítás megszervezésével kapcsolatosan Horváth Szilárd ötletgazda.

A kiállítás március 14. és 26. között lesz megtekinthető a József Attila Művelődési Házban.

A kiállítás plakátja letölthető: itt.

(Fotó: Kovács Anikó/MOB)