Idén is szülői napot hirdet a szakosztály

A tavalyi sikerek után, 2014-ben is meghirdeti szülői napját, "Felnőtt kurzusát" a Dunai Vízisport Alapítvánnyal közösen a Gödi SE Kajak-Kenu Szakosztálya. A térítésmentes programokra május 24-én, reggel 9 órától kerül sor edzők, szakemberek bevonásával.

Mint arról tavaly is beszámoltunk, a kezdeményezés lényege, hogy térítésmentesen, újabb érdeklődőket, szülőket, vagy akár klubon kívüli felnőtteket vonjon be a szakosztály a vízi élet gyakorlatába, megismertetve velük a kenuzást, a kormányzást, a vízi KRESZ-t, a Dunán való közlekedés, a vízi életmód alapvető szabályait. A programban edzők, gyakorlott kormányosok vesznek részt, a vízi feladatokat motorossal biztosítják. Az egész napos esemény során, az elméleti oktatásokat délelőtt és délután is aktív gyakorlás, kenuzás követi.

2013 májusában a szakosztály két alkalommal hirdetett szülői napot, az elsőn 20-an, a másodikon - a rossz idő ellenére is - 10-en vettek részt.

A foglalkozásokon való részvétel ingyenes, a jelentkezés azonban feltétlenül szükséges az étkezés - melyre 650 Ft-os áron a Duna Csárda ad lehetőséget -, illetve a segítők számának meghatározása miatt (email: szuloinap@godikajak.hu).

A tájékoztatót ide kattintva olvashatják.

A regisztrációs lapot innen tölthetik le.

Fotógaléria a tavalyi eseményről a Fotó Portálon itt és itt.