Gödi SE hírek
Videóösszeállítást készített a sukorói diákolimpiáról a szülői közösség egyik tagja, Velky Levente.
A Göd Városi Televízió Mozogj velünk! című június 5-ei adása képes összefoglalót adott az idei szülői napról.
Csütörtök délelőtt ismét iskolás gyerekektől volt hangos a Duna-part. A Gödi SE Kajak-Kenu Szakosztályához érkezett két osztály a Huzella Tivadar Általános Iskolából, hogy részt vegyenek a nagy sikerű iskolai kenuoktató-programunkban.
Többéves folyamat egyik állomásaként tárgyalta meg a Gödi SE Kajak-Kenu Szakosztályának vezetése a szakosztály fejlesztési terveit. A kajakosok gondolkodásának egyik kiindulópontja, hogy a szakosztálynak két lábon kell állnia...
Május 31-én és június elsején Sukorón rendezték az Országos Kajak-kenu Diákolimpia, Főiskolai és Egyetemi Bajnokságot, egyben Szabó Ferenc Emlékversenyt. Szombaton az igazoltak, vasárnap a szabadidősök kategóriájában hirdettek bajnokot. A Gödi SE sportolói és a szakosztály által szervezett iskolások küzdelmei után "hullott az éremeső".
Május utolsó napján, idén 14. alkalommal rendezték a Fétis Crossfutást a GSE alsógödi labdarúgópályáján, és az azt környező erdőben, lakóparkban. A GSE kajakosainak többsége ugyan a hétvégi diákolimpián versenyzett, azonban akadtak olyanok, akik a futóversenyt (is) programba iktatták.
Május 28-a igazán a sport jegyében telt a GSE kajakos szakosztálya számára. Délelőtt az iskolai kenuoktatásban vettünk részt házigazdaként, délután mintegy 70 fiatal ült kajakba az edzés alkalmával, este pedig a GSE közgyűlésére mentünk - "szakosztálypolgári" kötelességként...
A Gödi SE Kajak-Kenu Szakosztálya és a Dunai Vízisport Alapítvány május 24-én rendezte az immár hagyományos, tavaly elindított térítésmentes rendezvényét, a szülői napot. A szervezők olyan felnőtteket vártak - kajakos gyerekek szüleit és a vízi sportok iránt érdeklődőket -, akik szerették volna elsajátítani a kenuzás alapjait, megismerni gödi, dunai környezetünket.
Ötvennégy ország több mint ezer versenyzője száll vízre a hétvégén a Szeged melletti Maty-éren, a kajakosok és kenusok világkupa-sorozatának harmadik versenyén. A mezőnyben öt korábbi, a Gödi SE-ben is sportoló kajakos is megküzd az érmekért.
A Gödi SE fiataljai számtalanszor bizonyították, hogy a kiváló sporteredmények mellett a tanulásban is képesek élen járni. A közelmúlt időszakában 4 kajakosunk ért el olyan tanulmányi és sporteredményt, hogy jogosan pályázott a "Jó tanuló-jó sportoló" címre.