2023. augusztus 26-án rendezték meg a XXVIII. Göd Kupát, ami ebben az évben a Gödi SE Kajak-Kenu Szakosztály megalakulásának a 40. évfordulójával esett egybe, így a jelen mellett a dicső múltra visszaemlékezés is központi szerepet kapott a programokban. A versenyzők kitettek magukért, hiszen nagy fölénnyel hódították el a vándorserleget, fiatal kajakosaink 7 aranyérmet és 10-10 ezüst, illetve bronzérmet nyertek.
A verseny sikeréhez hozzájárult az a sok segítő civil kéz, akik már az elmúlt években szokásos, bejáratott módon tették a dolgukat most is, és természetesen a támogatók, akik pénzügyi adományokkal járultak hozzá a verseny megrendezéséhez!
A program a szokásos módon volt felépítve, a délelőtt folyamán a különböző korcsoportoknak megfelelően a versenyzők mérték össze tudásukat 2000 m-es távon, majd újdonságként sárkányhajós futamok következtek, a délután pedig az amatőröké és a szabadidős sportolóké volt a SUP és a kenu futamokban.
20 egyesület adott le nevezést a Göd Kupára, nagyságrendileg 170 versenyzővel, amiből 66 nevezést a házigazda Gödi SE egymaga vállalt, és 11 egyesületnek sikerült érmet szereznie a verseny során.
A háttérben zajló munkáról, a szervezésről és a versennyel kapcsolatos véleményéről kérdeztük Pór Miklóst, a Gödi SE Kajak-Kenu Szakosztály vezetőjét, Káplár Norbertet, a Dunai Vízisport Alapítvány elnökét, és Sinkó László edzőt.
Pór Miklós értékelése:
Az idei az egyik legsikeresebb Göd Kupa volt, amit rendeztünk. A sárkányhajókkal kibővített program nagyon sok érdeklődőt vonzott, amihez a Gödi Önkormányzat segítségére is szükség volt több szinten is, hiszen ez a verseny a városban lévő közintézmények és cégek versenye is volt egyben (illetve az Önkormányzat támogatása kettős rendezvény megtartását tette lehetővé, ide értve a jubileumi összejövetelt is). Délelőtt megrendeztük az MKKSZ által támogatott és versenybírókkal ellenőrzött futamokat, amik 9 órakor kezdődtek és 2,5 órán át tartottak, ezalatt 20 futam került lebonyolításra. A versenyre felkészülés része a közös főzés, ami idén is reggel 6 órakor kezdődött, hiszen a versenyzőket, edzőket, segítő személyzetet minden évben megvendégeljük, az ő munkájuk elengedhetetlen része a sikeres versenyszervezésnek. Minden évben van valami plusz apropója a Göd Kupának, idén a szakosztály 40. évfordulója volt ez, ami a versenyzőknek ajándékba adott pólókon is látszott. Az eredetileg tervezett programot tudtuk tartani, a délelőtti kajak versenyek után jöttek a sárkányhajós futamok, majd délután a kenu versenyek, ezután álltunk át a 40 éves évforduló megünneplésére. Ennek a hangulata bensőséges volt, az egyesülethez nagyon kötődő résztvevőkből állt, akik közel 150-en lehettek a Sportházban és az udvaron, illetve a sátorban. Itt már velünk volt Kammerer Zoltán Polgármester Úr is, aki ezer szállal kötődik nevelő egyesületéhez, a Gödi SE Kajak-Kenu Szakosztályhoz. A köszöntő után volt egy videó, ami a szakosztály elmúlt 40 évét mutatta be, majd olyan beszélgetés következett, ahol a szakosztály egykori és a mostani szakosztály vezetőivel beszélgetett egykori kajakosunk, Vasvári Lili arról, hogy adott időszakban mik voltak a kiemelkedő jó dolgok és a nagyobb kihívások. A rendezvény kvíz játékkal záródott sok nevetéssel. A szakosztály az elmúlt időszakban is közösen dolgozott az alapítvánnyal, hogy a pályázatokon eredményeket lehessen felmutatni, amik előrébb viszik a szakmai munkát. Ezeknek nincs még vége, de az is elmondható, hogy sok sikert értünk el, amellyel az edzők és a versenyzők munkáját is segíteni tudjuk. A szülői közösség teremtő ereje rendkívüli, a segítőkészségük elképesztő és egyedülálló a szakosztály életében, nagyon hálásak vagyunk érte!
Káplár Norbert gondolatai a Göd Kupa kapcsán:
Idén májusban vettem át az Alapítvány működtetésének feladatait, és ezidő alatt is igyekeztem a legfőbb feladatra koncentrálni, hogy szponzori és egyéb források megszerzésével támogassuk a kajak-kenu szakosztály működését, hogy az eltervezett programok év közben megvalósulhassanak, illetve a Göd Kupa megszervezéséhez is igyekeztünk forrásokat bevonni, ezekkel együtt biztosítva azt, hogy Göd városának legnagyobb hagyományokkal rendelkező versenyét meg lehessen rendezni. Ez egy nagyon szerteágazó és sok munkával, rendszeres kapcsolattartással együtt járó feladat, azonban az idei évben előre tudtunk lépni és ez a szakosztály számára is kiszámíthatóbb, tervezhetőbb közeljövőt jelent. Saját szervezésben valósultak meg idén is a nyári kalandtáborok, és a pályázatokon keresztül is igyekeztünk többféle lehetőséget kihasználni, ami például eszközök beszerzését jelenti (hajók, lapátok), ezzel is segítve a szakosztály keretein belül folyó szakmai munkát. A Göd Kupa délutáni programjában mindig vannak kenu futamok, idén a pályázatokon keresztül 4 db teljesen új túrakenut tudtunk beszerezni, amiket nagy örömmel vettek birtokba a gyerekek ezen az eseményen. Jellemzően a mindenkori szülők támogatják kisebb-nagyobb adományokkal az alapítványt és az egyesületet is, ezek a támogatások leginkább eseti jellegűek, idén a Göd Kupára csúcsosodtak ki.
Sinkó László (Simi) értékelése a verseny után:
Szakmai szemmel kifejezetten jól sikerült a verseny, délelőtt és délután is, jól lettek összevonva a csoportok is, és örömmel láttam, hogy voltak szlovénok és Ciprusról is érkeztek versenyzők. Mindenki pihenésből vagy kevés edzésből érkezett a szezon lényegi részének a lezáródása után, úgyhogy pihenten, nagy elánnal vetették bele magukat a fiatalok a versenyzésbe. Ezek a regionális versenyek nagy reklámjai a sportágnak, mert túl azon, hogy a saját településünknek is bemutatjuk a sportágat és magát a versenyt, a gyerekek és a környékbeli egyesületek közötti szocializációs lehetőségnek is kiváló táptalaja egy ilyen összejövetel. Ezek a versenyek kifejezetten jó hangulatúak, nem vérre mennek, és rendkívül jól látszik ez a délutáni kenus futamoknál. A szülők segítségét megint kiemelném, mint óriási támogatást, hiszen a terület rendezésétől kezdve a sütemények elkészítésén át a versenyzőknek való drukkolásból is mind kivették a részüket. Kiemelt szerepet töltött be idén a Göd Önkormányzata is, amely a pénteki és a szombati nap során is támogatta a szakosztályt abban, hogy méltó módon ünnepelhessük meg fennállásunk 40. évfordulóját. A szombat délutáni összejövetel, ami a jubileum keretében zajlott, kifejezetten bensőséges hangulatú volt, és nagyon jó volt azt hallani polgármesterünktől, Kammerer Zolitól, hogy személyesen is fontosnak tartja egy új Csónakház felépítését, mert szükség van egy olyan központra itt a Duna parton, ami összefogja ennek a csodálatos sportágnak a képviselőit, megteremti a klubélet lehetőségét, amivel még magasabb szintre lehet emelni az itt folyó munkát és a személyes kötődéseket. Az is büszkeséggel tölt el minket, hogy Gödről indult, illetve Varga Zalán révén jelenleg is a Gödi SE-ben sportoló versenyzők kimagasló sikereket értek el idén ORV-n, VB-n és EB-n, plusz a regionális válogatottba nyolc U13-14-es gyermek került be idén (a 30 fős keretbe Göd adta a legtöbb versenyzőt), ami számunkra mind megerősítése annak, hogy az alapok lefektetése tekintetében nagyszerű szakmai munka folyik a szakosztályban.
Eredményeink:
I. hely
Kramer-Boga Emma K1 U13
Varga Zalán K1 U16
Berencsi Boldizsár MK1 U12
Varga Zalán K1 U15
Varga Szonja MK1 U10
Káplár Zille K1 U17-18
Stampf Bence MK1 U13
II. hely
Turi Angéla K1 U13
Erdős Nóra MK1 U12
Stampf Bence K1 U13
Kovács Merse MK1 U11
Gabányi Bálint K1 U16
Lepkó Sarolta MK1 U13
Erős Nóra MK1 U11
Szabó Balázs MK1 U12
Kiss-Kovács Tamara K1 U15
Berencsi Bendegúz K1 U17-18
III. hely
Lepkó Sarolta K1 U13
Rózsa Julianna K1 U14
Turi Angéla MK1 U13
Kárász-Gyenge Veronika MK1 U11
Keszthelyi Péter K1 U14
Kovács Bozsidár MK1 U12
Rif Barnabás K1 U17-18
Varró Marcell MK1 U10
Imrik Maja MK1 U10
Czirbus Máté MK1 U13
IV. hely
Erdős István K1 U14
Slezsák Tamás MK1 U12
Bohus-Magyar Zselyke MK1 U10
V. hely
Pók Anna MK1 U12
Kecskés Csaba K1 U13
Kotta Krisztián MK1 U11
Farkas Márton MK1 U11
Rif Barnabás MK1 U16
Szántó Panni MK1 U13
Bor Lilien MK1 U11
Tímár Huba MK1 U12
Gabányi Bálint K1 U17-18
Fülöp Csanád K1 U15
Herczegh Borbála MK1 U10
Szűcs Anna K1 U17-18
Kecskés Csaba MK1 U13
VI. hely
Molnár Csenge K1 U14
Nagy Nimród K1 U13
Gabányi Gábor K1 U16
Kemény Kristóf MK1 U12
Gabányi Gábor K1 U17-18
Slezsák Zsombor MK1 U10
Vizsy Botond K1 U15
Kovácsik Abigél MK1 U10
Veres-Kiss Bendegúz MK1 U13
VII. hely
Imrik Boglárka MK1 U12
Tubak Nimród MK1 U11
Benk Lóránd MK1 U12
Stampf Dániel MK1 U10
Németh József Benedek K1 U15
Németh Bulcsú MK1 U13
VIII. hely
Farkas Bálint K1 U13
Zahorecz Zalán MK1 U12
Ilyés Vilmos MK1 U10
IX. hely
Czirbus Máté K1 U13
Mészáros-Komáromy Csanád MK1 U12
Káplár Benedek MK1 U12
Mlinszky Máté MK1 U10
X. hely
Garamszegi Ákos K1 U13
Erdős András K1 U16
Pákozdi-Szabó Csongor MK1 U10
XI. hely
Megyeri Máté MK1 U12
XII. hely
Fülöp Csanád K1 U16
Prokopovitsch Zalán MK1 U10
XIII. hely
Varró Csanád K1 U13
Erdei Olivér MK1 U13
XV. hely
Ocsovai Álmos K1 U13
Molnár Kende MK1 U12
XVI. hely
Szathmáry Koppány MK1 U12
XVII. hely
Barti Márton MK1 U10