Őszi edzőtábor Szobon

Őszi alapozó edzőtábort tartott október utolsó napjaiban Németh István edző 11 fő részvételével Szobon az idősebb versenyzői csoportjának.

„Szobon a Szent László Gimnázium kollégiumában szálltunk meg. A programot az őszi alapozás szempontjait figyelembe véve építettem fel, sokrétű volt. Az edzőtáborba biciklivel mentünk Gödről, illetve hazafelé is így jöttünk, a környező hegyekben is tekertünk még 34 kilométert. A helyi uszodában két edzést tartottam, az alapozásra és a technikára koncentrálva, és természetesen a futás sem maradhatott ki. Az esték is vidáman teltek, volt kártyázás, pingpongozás és csocsózás is. A gyerekek jól érezték magukat, és az edzéseket is remekül teljesítették. Ezúton is köszönöm a szülőknek a szállításban nyújtott segítséget!" - foglalta össze az edző.