Irány az Európa Bajnokság! Kiemelkedő eredmények a Maraton Magyar Bajnokságon!

Zoboki Zoltán képviselheti Magyarországot a Maraton Európa Bajnokságon!
A járványügyi korlátozások miatt a tavaly októberi, egyedi időpontban megrendezett Maraton Magyar Bajnokság után, 2021-ben visszatért a verseny megrendezése a májusi időponthoz. A nehezített felkészülés ellenére a Gödi SE Kajak-Kenu Szakosztálya túlszárnyalta tavalyi nagyszerű eredményét is, közvetlenül az ország legnagyobb egyesületei mögött a 7. helyet szerezte meg az összesített rangsorban.

Az 5 aranyérem mellett 1 ezüst és további 2 bronzérmet szereztek a gödi kajakosok. A 45 versenyző a 14 érem mellett számos értékes helyezést ért el, ezzel is alátámasztva, hogy a felkészülés az idei szezonra kiválóan sikerült, az igényes szakmai munka és a megfelelő versenyzői hozzáállás kulcsa a sikerességnek.
Külön köszönet a szülőknek, akik a versenyzőket Győrbe szállították, mivel a járványügyi korlátozások miatt a versenyre nem mehettek be, így gyermekeik sikereit közvetlenül nem láthatták, mégis támogatták a szakosztályt a szervezési feladatokban.

Az edzők az alábbiak szerint értékelték a hétvége eseményeit:

Árkosi Gábor :
Nagyon boldog vagyok, hogy az edzői beszámolómat azzal a mondattal kezdhetem, hogy „irány Moszkva”! Ugyanis Zoboki Zoltán „Zozó” 3. helyen végzett a K1-es férfi felnőtt futam 30 km-es maratoni távján, amivel az U23-as korosztályt megnyerve kvalifikálta magát a július első felében esedékes kontinensviadalra.
A hétvége másik kiemelt eseménye volt, hogy Sinkó Panna a K2-es női felnőtt futam 26 km-es távján végzett a 2. helyen pécsi párjával, Szmrtyka Rebekával. Az egyik esélyes páros kormányszakadásának következtében fiatal párosunk élt a sors kínálta lehetőséggel, és végül megszerezte a dobogó második fokát. A szerencsétlenül járt páros a versenyt feladni kényszerült. A világversenyekre a szövetség az adott korosztályok első és második helyezettjeit viszi ki, akik képviselhetik hazánkat. Az ilyen „vis maior” helyzeteket követően egy bizottság dönt a végül induló egységről. Nem kívántuk, hogy az esélyes párossal ez történjen, de bizakodva várjuk, hogy a mi versenyzőinkre nézve kedvező döntés szülessen, hogy megkaphassák a lehetőséget a bizonyításra. Bizonyos, hogy életük egyik legnagyobb sportélménye lehetne.
A fenti eredményeket kontextusba helyezve: aki figyelte a gödi "nagy csoport" eredményeit, az láthatta, hogy az elmúlt években a hosszútávon indulóink egyfajta emelkedő tendenciát mutattak. Ennek a folyamatnak már tavaly ősszel adódott volna egy csúcspontja, ahol Báthory Dániel kvalifikálta magát az év nemzetközi maratoni versenyére, ami a járványügyi helyzet következtében végül elmaradt. Ezen a versenyen Zoboki Zoltán már volt harmadik, de Sinkó Panna is számos maratoni versenyen indult az elmúlt években.
A Covid okozta helyzetről nehéz bármilyen pozitív felhanggal nyilatkozni, de középiskolás versenyzőinknek az online oktatás az időgazdálkodásuk terén nagyon sokat segített. Az utazási időket megspórolva az edzéseket korábban tudtuk kezdeni, a regenerációra fordítható idő is megnövekedett, aminek számos előnyét láttam az edzések intenzitásának kölcsönhatásában. Tanárként én magam is több idővel rendelkeztem, amit az edzésekre fordíthattam. Elnézést kérek, hogy a többi versenyző eredményeiről most külön nem szólok, de Zoboki Zoltán teljesítménye mindenképpen megérdemli ezt a kitűntetett figyelmet. Nagyon gratulálok neki. Aki ismeri „Zozó”-t, az tudja, hogy kezdetben nem számított korosztályában a kiemelkedők közé. Keringési rendszerének óriási volumenét a futóteljesítménye már nagyon korán jelezte, ezért már serdülő korától kitartásra ösztönöztem, hangsúlyozva, hogy korosztályának biológiai életkorát utolérve még nagy dolgokra lehet hivatott. Egy-egy sportágon kívüli sikerélmény is táplálta önmagába vetett hitét. Tehetsége kitartó, alázatos, tervezett munkával párosulva meghozta eredményét, Győrben egy technikailag és taktikailag is nagyon érett versenyzést mutatott be.
Fontos kiemelni azt a professzionális támogatást, amit a szülei biztosítottak a felkészüléséhez, ugyanez igaz az egyesület támogatására, valamint hálás vagyok Sinkó László kollégámnak is, aki maratoni tudását megosztotta velünk.
A felkészülést a csoport egy részével síkvízre, egy részével pedig továbbra is a hosszútávra folytatjuk.

Fazekas Botond:
A csoportomból pénteken elsőként Gál András versenyzett és ért el 5. helyezést U15-ben 15 km-en. Szombaton 2 versenyzőm, Maszárovits László és Szabó Vilmos is 1. helyezett lett K1 U14 10 km-en. Külön kiemelném, hogy ezzel az eredménnyel megvédték korábbi Maraton Magyar Bajnoki címüket! Egy csoportok közötti együttműködés keretében, tanítványom, Bús Huba összeült Németh István „Putyu” versenyzőjével, Berecz Bálinttal, és K2 U14 10 km-en 4. helyezést értek el.

Németh István:
A Fazekas Botond által már említett közös, K2-es sikeren kívül, amely során Berecz Bálint 4. lett, Kiss Gergő és Rif Barnabás K2 U14 10 km-en 5. helyezést ért el.
Vasárnap Káplár Zille 1. helyezett lett MK1 U13 10 km-en, majd a következő futamban Varga Zalán lett 1. helyezett MK1 U13 10 km-en, mögötte a 4. helyen végzett Vizsy Botond. Ugyanebben a versenyszámban, MK1 U13 10 km-en, de egy másik futamban 5. helyen érkezett a célba Kramer-Boga Ábel.
Sinkó László csoportjával is volt együttműködés, ami nagy sikert hozott, mivel Rózsa Julianna és Kramer-Boga Emma MK2 U12 5 km-en szerezték meg az 1. helyet, ami azért is értékes, mert Emma volt a mezőnyben egyedüliként 11 éves, mégis rajt-cél győzelmet arattak.

Sinkó László:
Nagy izgalommal készültünk a Bajnokságra, mivel az idősebbek még csak-csak, de 13 éves kor alatt mindössze egy régiós versenyen tudtak indulni kajakosaink, de a gyerek korcsoportnak még az sem.
Mint az a kollégák értékeléséből is látszik, igyekeztünk építgetni az egységeket, ahol erre a szabály lehetőséget adott, hiszen az előzmények ismeretében mi magunk sem voltunk tisztában azzal sok esetben, ki-milyen állapotban van. Ez a fajta belső mozgolódás a csoportokban kifejezetten jó hatással volt a teljesítményekre, kölcsönösen kiegészítették illetve ösztönözték egymást a versenyzők és az edzők is.
Edzőként nagy kihívás volt a bajnokság, mivel hét percenként jöttek a futamok, és a 9 versenyzőmből 7 életében először indult versenyen. Nehéz volt kézben tartani a gyeplőt, de a várható protokollt előre gyakoroltuk, ezzel is segítve a versenyzőket, hogy a tudásuk legjavát hozhassák ki magukból. Minden versenyzőm versenyének láttam egy részét, azonban csak a négyesek versenyét tudtam végignézni, ami óriási csatát hozott, komoly harc volt az utolsó pillanatig. Végül 4. helyen zárt az MK4 U10-12 5 km-es egység, Czirbus Máté – Keszthelyi Péter – Csáti Zsombor – Kecskés Csaba összeállításban.
A legjobb eredményt a Kramer-Boga Emma - Rózsa Julianna páros érte el, akik az 1. helyen végezek az MK2 U12 5 km-es versenyben, ez a már feljebb említett „vegyes” páros. Emma tartozik a csoportomba, Julianna pedig „Putyu” tanítványa.
A futamok során sok érdekes történést láthattunk, például a lányok MK2 U11 5 km-es távján úgy lett végül 3. helyezett a Turi Angéla – Vecseri Vivien páros, hogy mintegy fél percet elvesztettek azzal, hogy a vetélkedés közben kikerültek a part mellé, ahonnan vissza kellett tolatniuk, de a lélekjelenlétük és az akaratuk meghozta a gyümölcsét, visszazárkóztak és érmet szereztek. Berencsi Boldizsár ért még be a nyolcadik helyen, aki MK1 U10 5 km-en indult.
Amit külön kiemelnék, és ez az egész csapatra igaz, hogy az edzésekhez képest sokkal jobb teljesítményt nyújtottak, lényegesen összeszedettebbek voltak a versenyzők, amit egy edző mindig nagy örömmel tapasztal, hiszen ez előremutató erény. A szülőknek pedig nem tudok eléggé hálás lenni azért a rengeteg támogatásért, amivel hozzájárultak a sikeres szereplésünkhöz.

Eredményeink:
I. hely
Maszárovits László K1 U14 10 km
Szabó Vilmos K1 U14 10 km
Káplár Zille MK1 U13 10 km
Varga Zalán MK1 U13 10 km
Rózsa Julianna – Kramer-Boga Emma MK2 U12 5 km

II. hely
Sinkó Panna (Szmrtyka Rebeka) K1 Felnőtt 26 km

III. hely
Zoboki Zoltán K1 Felnőtt 30 km
Turi Angéla – Vecseri Vivien MK2 U11 5 km

IV. hely
Berecz Bálint – Bús Huba K2 U14 10 km
Vizsy Botond MK1 U13 10 km
Czirbus Máté – Keszthelyi Péter – Csáti Zsombor – Kecskés Csaba MK4 U10-12 5 km

V. hely
Gál András K1 U15 15 km
Kiss Gergő – Rif Barnabás K2 U14 10 km
Kramer-Boga Ábel MK1 U13 10 km

VII. hely
Sinkó Panna K1 Felnőtt 26 km

VIII. hely
Berencsi Boldizsár MK1 U10 5 km

IX. hely
Gál Tímea K1 U17-U18 18 km (síkvíz)
Berencsi Bendegúz K1 U16 15 km

X. hely
Kiss-Kovács Tamara K1 U13 10 km

XI. hely
Lukács Katalin K1 U16 15 km

XIV. hely
Sinkó András K1 U17-U18 21 km (síkvíz)
Stampf Bence MK1 U11 5 km

XVI. hely
Przymuszala Nándor - Gál András K2 U15 15 km

XVII. hely
Gabányi Bálint K1 U14 10 km

XVIII. hely
Veres-Kiss Bendegúz MK1 U11 5 km

XIX. hely
Tubak Zalán K1 U17-U18 22 km
Varró Csanád MK1 U11 5 km

XX. hely
Maszárovits Miklós K1 U17-U18 21 km (síkvíz)

XXI. hely
Gabányi Gábor K1 U14 10 km

XXII. hely
Fülöp Csanád MK1 U13 10 km

XXV. hely
Báthory Máté U17-U18 21 km (síkvíz)

XXVI. hely
Szűcs Anna K1 U16 15 km
Kovács András MK1 U13 10 km

XXVII. hely
Lehotai Vivien K1 U17-U18 18 km (síkvíz)
Rácz Benedek K1 U16 15 km

XXX. hely
Volentics János K1 U15 15 km