Dónusz Éva szakmai látogatáson járt a gödi kajakosoknál

Dónusz Éva, olimpiai bajnok, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség Női kajak szakági vezetőedzője tett szakmai látogatást a Gödi SE Kajak-Kenu Szakosztályában, ahol Németh István (Putyu) kölyök korosztályú versenyzőinek edzését tekintette meg.

A szakmai látogatást követően kérdeztük vendégünket.

Szerk: - Elöljáróban szeretném elmondani, nagyon vártak Téged a gyerekek. Hatalmas izgalom és nagyon komoly elszántság jellemezte a csapatot. Hihetetlenül motiváló egy ilyen látogatás sportolóink számára.

Dónusz Éva: - Köszönöm. Igen, érzékeltem, hogy mennyire vártak már a fiatalok.

Szerk: - A szakmai munkát jöttél megtekinteni vagy inkább a versenyzőinket figyelted meg?

Dónusz Éva: - Elsősorban a válogatott sportolókat figyeltem. Szakmai munkánkhoz tartozik az utánpótlás korú sportolók látogatása, ezért hetente egy kajak-kenu telepen teszek látogatást.

Szerk: - Milyen benyomással távozol az edzés végeztével?

Dónusz Éva: - Egyből feltűnt, hogy itt komoly munka folyik. Putyu jól felépített edzést tartott, halk szava ellenére a sportolók maximális figyelemmel és fegyelemmel végezték el a konditeremben a feladatokat, miközben az sportház emeletén a KajakStartosok edzettek.

Szerk: - Számíthatunk-e még rá, hogy meglátogatod a gödi kajakosokat?

Dónusz Éva: - Igen. Az alapozó időszakot követően, tavasszal, egy evezős edzésen is elkísérem majd a csapatot, hogy lássam, milyen a mozgásuk a vízen. Ez azért is fontos, mert a szövetség a válogatottak számára edzőtáborokat és közös evezéseket tervez. Előzetesen (megismerem) tájékozódom a versenyzők mozgását, evezési stílusát illetően a csapathajók miatt is.

Szerk: - Köszönöm a méltató szavakat és, hogy rendelkezésünkre álltál. Várjuk a tavaszi, motiváló látogatást.

Németh István, a csoport edzője, így értékelt:

Jelenleg 32 sportolóval dolgozom két csoportban. Dónusz Éva a 11 fős „A” csoportomnál tett látogatást. A csoportot főleg kölyök korcsoportú versenyzők és 2 serdülő sportoló teszi ki.

A mai, másfél órás, edzés erőnléti köredzés volt. Nagyon motivált, fegyelmezett edzésmunka jellemezte a csapatot. Köszönöm Dónusz Évának a megtisztelő látogatását.

Nagyon elégedett vagyok a téli alapozással. Fegyelmezetten, teljes erőbedobással dolgoztunk egész télen. A kiegészítő sportágként rendszeresen alkalmazott úszóedzésekről idén le kellett mondanunk, ami nagyon elszomorító. Remélem, nem kerülünk emiatt nagy hátrányba a többi szakosztállyal szemben.

Várjuk már a vízreszállást. Készülünk a maratonra. Egyéni és csapathajókban is gondolkodom.