Az ob előtt újra Szigethalmon edzőtáborozik a csapat

A GSE edzője, Sinkó László (Simi) a csoportjával Szigethalmon edzőtáborozik július 22-től.

“Hétfő délután érkeztünk meg a Szigethalmi Ifjúsági Tábor és Üdülő területére. Az egy hónappal ezelőtti, árvíz alatti, előre be nem tervezett edzőtáborozás alatt annyira bevált a hely, hogy most is ezt választottam a felkészüléshez. 25 fővel érkeztünk a Duna-parti településre, vannak akik sátorban, vannak akik faházban kaptak elhelyezést. Az étkezést a szakosztály hosszú ideje bevált, oroszlányi “kapcsolata” biztosítja, mindannyiunk legnagyobb megelégedésére – legutóbb a szegedi Vidék Bajnokságon adták a “hadtápot”. A csaknem egyhetes összetartás alkalmával, feszes, ám sportos napirend mellett, naponta két edzést tartok a kajakozásra remekül alkalmas vízfelületen, és természetesen az edzések közti pihenésre is hangsúlyt fektetünk – ilyenkor akár a nyári kötelező olvasmányok is előkerülhetnek. Most már célzottan a másfél hét múlva, a Velencei-tavon megrendezésre kerülő magyar bajnokságra készülünk a fiatalokkal” – tájékoztatott a helyszínről Simi.

A csapat július 27-én, szombaton, várhatóan a késő délutáni-esti órákban érkezik haza Gödre.