Szigethalmon edzőtáborozik a csapat

A Duna magas vízállása, és az ebből adódó hajózási zárlat miatt Sinkó László vezetésével néhány napos edzőtáborba utazott a csapat.

“Itthon az árvízi veszély elmúlt, bontani még nem lehet a gátat, sajnos vízreszállni sem tudnak a fiatalok. Így a csapat kénytelen volt olyan helyet keresni, ahol tudnak készülni a további versenyekre. A következő fontos állomás a július első hétvégéjén, Szegeden megrendezésre kerülő Vidék Bajnokság lesz. A Szigethalmi Ifjúsági Tábor és Üdülőre esett a választás, ahol szerda délutántól vasárnap délelőttig edzőtáborozik mintegy 20 versenyzőnk” – összegzett Simi.
Az itthon maradt fiatalok, illetve a kisebbek csoportjai szárazföldi foglalkozással, elsősorban futóedzéssel készülnek a jövőre.