Serdülő válogatott gödi kajakosok Dunavarsányban edzőtáboroztak

Káplár Zille és Varga Zalán a serdülő válogatott (U15-U16) edzőtáborában voltak Dunavarsányban a Húsvétot megelőző és azt követő két héten, az ünnep miatt három nap pihenővel.

 

Edzőjük, Németh István (Putyu) nélkül voltak az edzőtáborban a fiatal gödi kajakosok, aki az ünnep után a Győrben tartott edzőtáborban dolgozott 15 másik tanítványával. Ez természetesen nem okozott nehézséget a válogatott sportolóknak, mivel az edzések tematikáját amúgy is a válogatott edzők határozzák meg, de a szövetség szakmai alapelveinek is meg kell, hogy feleljen a szakmai munka. 
Ahogy minden edzőtáborban, a hosszú evezések, időre evezések itt is nagy részét tették ki az edzésmunkának, amit az időjárás is befolyásolt (az első héten a hideg okozott nehézséget, a másodikon az eső), de szerencsére csak minimális mértékben. Áprilisban ez persze nem szokatlan, de a lényeg az volt, hogy Zille és Zalán olyan terhelést kapott, ami ebben az időszakban kívánatos, ezen kívül a serdülő válogatottal tölthettek 2 hetet, ami önmagában presztízs értékű, sok éves munka van már abban is, hogy a legjobbak között tartják számon őket ebben a korosztályban! Más egyesületekben a 15-17 évesek már sokan februárban megjártak egy melegvízi edzőtábort – elsősorban Horvátországban -, emiatt kisebb fájdalmaik voltak, hiszen a nagyobb terhelést korábban megkapták (már télen résztávoznak, pályákat mennek, akár a Dunán is), míg a gödiek végigcsinálták az alapozást, és a Dunán csak március elején kezdték meg a szezont, elsősorban hosszú evezésekkel.
Most kezd majd a mennyiségi munka minőségi irányba is eltolódni, hiszen április végén kezdődik a versenyszezon.