Olimpikonokkal együtt a Nagy Hideg-hegy futáson

A Gödi SE Kajak-Kenu Szakosztályából Sinkó László edző csapata idén is részt vett a hagyományosan november elején megrendezésre kerülő Nagy Hideg-hegy futáson.

A november kilencedikei esemény már esztendők óta a téli alapozás kezdetének egyik jelképes eseménye. A Börzsönyben ilyenkor 800-1000 sportoló is összegyűlik, hogy teljesítse a mintegy 7 és fél kilométeres távot. A népes mezőnyben olimpikonok is rajthoz állnak, idén a nagy bajnokok közül ott volt például Kammerer Zoltán, Kulifai Tamás, Szabó Gabriella és Csabai Edvin is. Az eseményen 41 kajak-kenu szakosztály szerepelt.

A futóversenyen - melyet a Magyar Kajak-Kenu Szövetség, az Ipoly Erdő Zrt. és a Nagy Hideg-hegyi Turistaház közösen szervezett - természetesen a Gödi SE kajakosai is részt vettek.

"A jó hangulatú futáson rengeteg kajakos szakosztály indult, ezek mellett találkozhattunk más sportágak lelkes képviselőivel, például sárkányhajósokkal, triatlonosokkal, futókkal is.  A rendezvényen együtt futott a kajak-kenu sportág múltja, jelene és jövője. A mi kis csapatunk reggel nyolckor indult Gödről, busszal és lelkes szülőkkel. Verőcén kettévált a gárda, a kisebbek tovább folytatták autóval az útjukat, míg a nagyobbak kerékpárral tették meg a hátralévő 15 kilométert. A 10 órakor rajtoló futást mindenki sikeresen teljesítette.  Voltak olyanok, akik a szorgalmas edzések hatására több perccel javítottak tavalyi eredményükön. A szervezők fent a csúcson teával és csokival kedveskedtek az indulóknak. Visszafelé menet a „kerékpáros különítményt” a Váci Kajak-Kenu Baráti Kör - melynek Kammerer Zoltán az elnöke - látta vendégül Verőcemaroson. Nagyon jól esett csapatunknak a virsli, a meleg tea és a kedves vendéglátás, köszönjük! A felfrissült gyerekek ezek után Gödnek vették az irányt, és lendületesen haza kerékpároztak. Köszönjük a szülőknek a segítséget, és a szervezőknek a remek versenyt!" - foglalta össze a napot Sinkó László edző.

Az MKKSZ beszámolója szerint az abszolút versenyt a VISE Vác futója, Sági József nyerte, aki idén a Masters Hegyifutó Világbajnokságon az 5. helyet szerezte meg, ráadásul váci versenyzőként minden valószínűség szerint tökéletesen ismeri a terepet. 29 perc 23 másodperc alatt teljesített. A hölgyek versenyében az egykori Sinkó László tanítvány, Havas Eszter volt a leggyorsabb, ő 37:10-et futott. A Váci Hajó SE versenyzője annak a Babella Lászlónak a tanítványa, aki a Nagy Hideg-hegyi futás „szülőatyja”. A 74 éves mesteredző ma is futott, méghozzá nem is akárhogy, a középmezőny elején végzett. A leggyorsabb kajak-kenus az UTE 16 éves versenyzője, Györgyjakab Máté lett.

Fotógaléria: itt és itt