Kiegészítő sportági versenyeken remekeltek ifjú kajakosaink!

A kajakos versenyidőszak végeztével előtérbe kerülnek olyan versenyek, amelyek a gyerekek egyéni képességeit fejlesztik, versenyhelyzetet teremtenek, ami által élményt és elismerést is kapnak. Itt elsősorban futás alapú versenyekről van most szó, amely minden sportág számára meghatározó jelentőséggel bír.

Ezeken a versenyeken sokszor a szülőkkel együtt tudnak indulni a gyerekek, aminek nem az a célja, hogy a fiatalok jól elpáholják az idősebbeket, hanem a közös élményszerzést, az együtt sportolás élményét adja meg ez a szűkebb közösségek számára.

Nagyon speciális verseny volt szeptember 25-én a 2. Liget Élményfutás. Ezen a versenyen 2 táv közül lehet választani, 3,5 km-es, illetve 7 km-es pályán zajlik a verseny a Városligetben úgy, hogy közben 23 akadályt kell teljesíteni. Különleges akadályokra kell itt gondolni, olyan helyszínekre, amelyek a hétköznapokban nem is látogathatóak. Néhány példán keresztül ez még jobban látszik:
- Millennium Háza - átfutás rajta
- Múzeum mélygarázs - lefutás, lefelé lépcsőzés, majd felfelé lépcsőzés több emelet magasságot
- Vajdahunyad vára - futás a kerengőben, majd a Mezőgazdasági Múzeumon átfutás úgy, hogy közben a látogatók a tárlatot nézik
- Magyar Zene Háza - átfutás rajta
- Néprajzi Múzeum - Kerámiatér - átfutás rajta, sok-sok lépcsővel lefelé és felfelé is
- Néprajzi Múzeum - Tetőkert - ami úgy néz ki, mint egy síugró sánc, nos, oda fel kellett lépcsőzni, majd lefutni onnan
- Király dombra fel- és lefutás 2-szer is
- Álló helyzetű buszra fel- és leszállás egymás után 2-szer, illetve álló helyzetű mentőautóba beugrás hátul, majd kiugrás oldalt
- 120 literes kuka kb. 100 m-en keresztüli, magunk utáni húzása
- és megannyi kisebb-nagyobb, egyszerűbb-nehezebb akadály, ami próbára tette az állóképességet és a felkészültséget.

A gödi kajakos csapatból Kovács Bozsidár érte el a legjobb eredményt (30:26), nettó 2. helyen végzett közel 1000 indulóból, csak egy 21 éves fiatalember előzte meg. Közvetlenül utána érkezett Szabó Balázs (30:29), aki a 3. helyen végzett. Kovács Merse 12. lett (34:39). Rajtuk kívül még Mészáros-Komáromy Csanád és Mészáros-Komáromy Örs (3,5 km) teljesítette az izgalmas versenyt, minden gyermek a szüleivel együtt küzdött a pálya nehézségeivel.
Egyedi, különleges részvételi érmet kapott minden célba érkező.

Október 8-án Az UTE atlétikai pályán rendeztek egy atlétikai szintfelmérő versenyt, ahová több budapesti egyesület is elhozta fiatal versenyzőit. 60 m-en és 600 m-en versenyeztek egymással a gyerekek, köztük Szabó Balázzsal, aki a 60 m-es döntőben a 6. helyen ért célba, 600 m-en pedig minimális különbséggel, 0,4 mp-cel leszorulva a dobogó legfelső fokáról, 2. helyen végzett 1:56-dal.

Ugyanezen a napon a BSI 2 napos, nagy őszi futófesztiváljának az 1. napján állt rajthoz Kramer-Boga Emma, aki egy osztálytársával, az osztálytanítójával és annak párjával közösen futottak az 5 km-es távon. Emma korosztályában a 3. helyen végzett, nagyszerű, 21:45-ös eredménnyel (4:21-es km átlag).
Egy másik versenyszámban álltak rajthoz a BSI versenyén a „Gödi gepárdok”, akik családi váltóban futottak a 4*2 km-es versenyszámban. Kovács Merse kezdett, 7:44 alatt teljesítette a 2 km-es távot (3:52-es km átlag), Kovács Bozsidár pedig a befutó ember volt, 7:08-at futott (3:34-es km átlag), amivel a családtagokból álló váltót a 6. helyre hozta be (34:06 az összidő), 123 csapatból.

Eközben természetesen azok, akik nem indultak futóversenyeken, a szombati edzéseken az állóképességük növelése érdekében hosszú evezéseken vettek részt edzőikkel, kihasználva a jó időt, ha már a természet lehetővé teszi a Dunán való edzéseket október közepén is!