Két éremmel tértek haza a gödi kajakosok a Serdülő és Ifjúsági Héraklész Központi Felmérőről

Február 19-én rendezték a Serdülő és Ifjúsági Héraklész Központi Felmérőt Győrben, ahol az U15-U18 korosztályok versenyzőinek kellett jelenlegi tudásukat megmutatni a különböző felmérő versenyszámokban. A Gödi SE Kajak-Kenu Szakosztályból 7 versenyző utazott Győrbe, Németh István (Putyu) felügyelete mellett.

 

Káplár Zille átmentette a formáját az alacsonyabb utánpótlás korosztályokban tőle megszokott sikeres szereplések tekintetében, pedig sok változás volt az életében, többek között az is, hogy már Budapestre jár középiskolába, így az utazás sokkal több idejét veszi el Budapest és Göd között. Úgy tudta megnyerni az U15-ös korosztály versenyét (52 induló volt), hogy egyik versenyszámban sem ő végzett a rangsor élén, de nagyszerű, kiegyensúlyozott teljesítménnyel kétség sem férhetett az elsőségéhez!

Varga Zalán szintén dobogóra állhatott az U15-ös korcsoportban, minden számban az első öt között végzett, stabilan versenyzett a legnagyobb létszámú korcsoportban (147 fő), így lett bronzérmes. Most már a serdülő és ifis kajakosok is közel vannak a síkvízi edzések elindulásához (sokan már bele is vágtak), izgatottan várják, hogy a téli alapozás során fejlesztett képességeiket miként tudják majd kamatoztatni az evezések során.

Berencsi Bendegúz 9. helyezése az U18-as korosztályban szintén kiemelkedő (53 versenyző volt, ami kifejezetten magas létszám ebben a korcsoportban), nagyon jó átlagokat produkálva teljesített, van mire tervezni a 2023-as évet mindegyikük esetében! 

Németh István (Putyu) elmondta, hogy nagyon elégedett volt a versenyzők hozzáállásával és a teljesítményükkel is, sérülések és betegségek nélkül tudtak dolgozni a téli alapozás során, aminek látszik is az eredménye. Már ezen a február 20-i héten jó esély van arra, hogy vízre szálljanak, amit mindannyian nagyon várnak, nem csak azért, hogy új ingerek érjék a versenyzőket az alapozás egyfajta monotonitása után, hanem hogy lássák, miben tudtak előrelépni a fizikai felkészülés hónapjainak zárultával.

Az erőfelmérő azt jelenti, hogy több fizikai paramétert tesztelnek a versenyzőkön, hogy minél jobban kirajzolódjon, jelenleg miben, milyen képességeikben erősek a versenyzők, és mit kell majd jobban fejleszteni az edzőiknek. Mindenki számára volt „Cooper” futás (12 perces folyamatos futás), itt már az eredmények is fontosak voltak, nemcsak a célba érkezéskori helyezések (a kiindulási pont az 1. helyezett eredménye volt, a többiek minden egyes méter hátránnyal 1 ponttal kevesebbet kaptak, mint az elsőként célba érkező versenyző). Az erő gyakorlatok közül pedig 3 feladatot kellett teljesíteni. Húzódzkodás 30” alatt, majd a bordásfalon fej fölé lábemelés 30” alatt, illetve fekvenyomás 60” alatt (a gyakorlatot egy speciális mérőműszerrel felszerelt súlyzó rúddal kellett végezni, amely műszer mérte 1 gyakorlat elvégzése során a rúd lefelé, majd felfelé mozgását, és azt cm-ben összegezte az utolsó kinyomás befejezése után. Az U15-ös korcsoport 30 kg-os súllyal végezte a gyakorlatokat, az U18-as már 40 kg-mal).
Ezek összesített eredményeit korosztályonként sorrendbe állították, és ezek alapján hirdettek végeredményt.

Eredményeink:

1. hely
Káplár Zille U15

3. hely
Varga Zalán U15

9. hely
Berencsi Bendegúz U18

19. hely
Nyíri Levente U15

22. hely
Rif Barnabás U16

31. hely
Gabányi Bálint U16

38. hely
Gabányi Gábor U16