Ezúttal objektív, néhány soros hír helyett egy szubjektív beszámolót adunk közre, egy lelkes szülő, Seregi Balázs édesapja, Seregi Péter tollából – rövidítés és változtatás nélkül…
Engedjétek meg, hogy pár szót írjak a szombati, illetve a szombat éjjeli történésekről. Megpróbálok minél tárgyilagosabb lenni, nem ígérem, hogy teljesen sikerülni fog, hiszen ilyenkor elég magas az emberben az adrenalin szint.
Napokkal az árvíz érkezése előtt elkezdtük a munkálatokat, a klubház és csónakház Duna felöli oldalán a teraszon 2 soros, a két ház között pedig –ahol sokkal magasabb, gyakorlatilag ember magasságú-, három soros gátat építettünk.
A munka több napig tartott és teljesen jogos a többes szám egyes személy, mert sokan jöttek segíteni. A gát elkészült és vártuk a vizet… Szerencse a szerencsétlenségben, hogy az igazi löket és talán a tetőzés a hétvégére esik és az időjárásra sem lehet panaszunk (na jó egy kicsit talán…). Jómagam a szombati napot és éjszakát töltöttem lent, erről tudok beszámolni.
Az előzetes terv az volt, hogy éjszakára már csak „ügyeletet” adunk, illetve van egy riadólista, ami alapján be lehet hívni az embereket, ha kell… Aztán a történések kicsit átírták a tervet.
A szombat délelőtt és délután, ahogy a víz fokozatosan emelkedett, viszonylag zökkenőmentesen zajlott, kisebb befolyások, buzgárok jelentek meg, amiknek a „termése” a klubház sarkánál a gát belső tövében, a legmélyebb ponton összegyűlt és onnan három-négy elektromos átemelő szivattyúval, illetve egy nagyteljesítményű motoros szivattyúval küldtünk vissza a helyére a Dunába. A másik neuralgikus pont a két ház között a felső részen alakult ki, a patak befolyásnál. A több irányból érkező forrásvizek, illetve a fentről érkező patakvíz normál esetben egy 300-as csövön keresztül a beton alatt kifolyt a Dunába. Mivel ez a cső (egy labdával) le lett zárva, hogy a Duna ne dolgozzon vissza, a többi vizet egy nagy motoros szivattyúval emeltük át a gáton.
Az első esemény valamikor 9, fél 10 körül jöhetett, nem néztem órát, de ha jól emlékszem már sötét volt. Éppen nekiláttunk a Csárdától kapott (köszönet érte) rántott husinak, amikor egyszer csak rengeteg víz jelent meg a domb irányából… A lezáró labdát a Duna kilökte és mivel a vízszint a gáton túl már magasabban volt a 300-as csövön beindult a fizika a közlekedő edények törvénye alapján. És mi a rosszabbik edényben voltunk… Szerencsére még nem ment haza mindenki, voltunk vagy 20, 25-en és szükség is volt ennyi emberre. Mindenki azonnal megtalálta a helyét, iszonyatos tempóban védekezett és így egy bő fél óra alatt sikerült megfékezni a vizet, megakadályozni a nagyobb bajt. Azt láttam, hogy a buzgár (bár nyugodtan nevezhetjük gejzírnek) körül a Tibi, a Jack meg még vagy 10-en pillanatok alatt beépített vagy 40 homokzsákot, ezzel párhuzamosan beindítottunk még három nagyteljesítményű motoros szivattyút, ezzel nagyjából kordában tartottuk a betörő vizet, de közben alul is kezdett vészesen emelkedni az összegyűlt víz, a mosdók előtti lépcsők szintjére emelkedve. Még egy motoros szivattyú oda is és lassan ezt a csatát megnyertük. Mivel a betörésnél megemelkedett a víz, visszanyomta a Csárda felé menő járda melletti lefolyás vízszintjét, így oda is beugrott 300 homokzsák, de ez már csak levezető testmozgás volt. Ekkorra már segítséget is kaptunk a Csárdából, köszönet érte.
Ez az esemény rávilágított arra, hogy a két ember ügyeletben kevés, esélytelen egy ilyen helyzetben… rövid tanácskozás és összeállt a csapat 10 fővel éjszakára.
Tudtuk előre, hogy a csónakház előtti gát magassága „necces”, az volt a mondás, hogy addig nem kezdünk neki, amíg a korlát el nem tűnik. Ez a pillanat hajnali fél 4-kor jött el, ráadásul észrevettük, hogy a víz a csónakház előtti teraszon egy részen –annak ellenére, hogy ki volt támasztva- benyomta majdnem a falig. Tehát ezen a gáton kellet a magasságot a takaró fólia alá betett homokzsákokkal megemelni…
Ezt a képet soha nem fogom elfelejteni: Reggel fél négy, pirkad, a víz tükörsima, a Tibi kint térdel, gyakorlatilag a víz felszínén, még hárman kint állnak a gáton, az ereszcsatornába kapaszkodva és láncban adogatják a zsákokat a Tibinek, aki építgeti a gátat. Ha nem lenne ilyen baromi veszélyes, még azt is mondanám, hogy idilli. Sajnos kép nem készült, nem volt olyan helyzet… Nem volt egy nyugodt óra, de szerencsére nem történt baj, elkészültünk. Mint utána kiderült meg kellett csinálni, mert reggelig még öt centi ráugrott a vízszintre. Reméljük ez már a vége és tetőzni fog végre.
Hogy teljesebb legyen a kép kiderült, hogy ez a megcsúszás elfordult a másik oldalon a klubháznál is, tehát ott is nekiálltunk megtámasztani a gátat. Tudjátok, ott az a pad a sarkon, amin a srácok ücsörögni szoktak, annak a végén állt a Simi, meg még ketten és mosdó lépcsőjéről adogattuk láncban a zsákokat. Ehhez mindenki már az utolsó energiatartalékait mozgósította –ismeritek azt a helyzetet, amikor mindenen már csak röhögni tudsz- és hogy még boldogabbak legyünk, megjelent a HírTV is. Az i-re a pont. Remélem nem adták le a TV-ben az a néhány elmebeteget, aki egy lavórban állva egy padról, könnyesre röhögve magát építi a gátat a Duna parton hajnali ötkor…
Mivel már nagyon kivoltunk a konditerem ajtajánál az erősítést átadtuk a reggel váltásnak és elmentünk aludni.
Hát ennyi ennek az éjszakának a rövid története, végül a köszönetek egész sora:
Köszönjük a sok ismerős és ismeretlen segítségét, akár néhány percig, vagy több óráig tartott.
Köszönjük a Mocsáry szülőktől a sütiket, a nem tudom kitől származó kenyeret, zsírt, paprikát, paradicsomot, sütiket, stb.
Köszönjük a szivattyúkat, azok nélkül esélyünk sem lett volna…
Köszönjük, köszönjük…
Sok nagyszerű embert ismertem meg, a sok nehézség ellenére nagy élmény volt ez az éjszaka.
Ne feledjük el megemlíteni, hogy Simi egy ilyen éjszaka után, néhány órai pihenéssel reggel elvitte a srácokat evezni Soroksárra, hogy ne legyen annyi kiesés az edzésben.
Elnézést, ha kicsit hosszúra sikerült a beszámoló, ne feledjük el, hogy még nincs vége az árvíznek és a gátaknak ki KELL tartania még néhány napig!
Utána takarítás, hogy az élet minél előbb visszazökkenjen a megszokott kerékvágásba.
Aztán elmélkedés a felmerült kérdések, helyzetek megoldásáról.
