Edzőtáborban a csapat!

Tolnán edzőtáborozik a csapat.Simi vezetésével a Szekszárdhoz közeli tolnai Duna-szakaszon készülnek a szezonra a GSE kajakosai, akik kedd délután utaztak oda, majd szombat este érkeznek haza Gödre.

“Az edzőtábor a Duna egyik 10 kilométeres holtága mellett található, a Tolnai Kajak-kenu Sport Klub vízitelepén. Ideális felkészülést biztosít a kezdők és a profi versenyzők számára egyaránt, mivel a vízfelület rendkívül védett; motorcsónakok, hajók egyáltalán nem járnak itt.

Az itteni mesteredző, Barina József vendégszeretetét élvezzük, mindenben segítségünkre van. Napi egy közös edzéssel, szakmai tanácsaival támogatja munkánkat. A gyerekek sokat profitálnak a közös edzésekből, többen közülük most fognak hajót váltani, ismerkednek a K-1-es versenykajakokkal. A csapathajókat is itt szeretnénk összepróbálni.

A tábor célja az összetartás erősítése, valamint a május közepén megrendezésre kerülő országos maraton bajnokságra való felkészülés egy teszt-versennyel. A sok megtett kilométer mellett az evezési stílus javítása is feladatunk. Napi két edzésünk van, este még foci és játék is szerepel a programban.
Ellátásunk: az ebédet és a vacsorát a közelben lévő vendéglőből kapjuk, a reggeli elkészítése pedig közös feladat.
Az edzőtábort szombaton az évadnyitó maraton verseny zárja, amelyen a táborban résztvevő fiatal sportolók 90 %-a elindul egyesben, illetve lesznek akik párosban is. A táv minden korcsoportnak 4 km lesz.

Köszönjük az utaztatásban segítők munkáját – többek közt Lukács Istvánnak, Balogh Józsefnek és a szakosztályvezető Nagy Árpádnak, aki a leutazásban is közreműködött -, a Mocsári szülőknek a rengeteg péksüteményt illetve a Dunai Vízisport Alapítvány támogatását!” – foglalta össze Sinkó László, a fiatalok edzője.

Pillanatképek a tolnai edzőtáborból: a facebook oldalán