Búcsúzunk Czapkó Miklóstól

Amíg hétvégén a szakosztály az árral küzdött – egy sporttársunk az életéért vívta utolsó nagy csatáját. Hétfőn kaptuk a hírt: elhunyt Czapkó Miklós.

Szakosztályunk egyik meghatározó személyisége 2012 augusztusában ünnepelte 60. születésnapját.

Miklós élete a tanítás, a gyerekekkel való foglalkozás volt. Budapesten, a Wesselényi Szakközépiskolában tanított elektrotechnikát, sok éven keresztül az iskola igazgatóhelyettese volt. Fiatalos lendületét jellemezte, hogy ő menedzselte az iskola rock zenekarát is. A WEB2 a Göd Kupákon is zenélt.

A ’90-es évek közepén, a konditerem építése idején egyesületi elnökségi tag volt, majd másodmagával, alapító tagja lett a Dunai Vizisport Alapítványnak. Az öt éve alakult Senior Klubnak szintén az alapító tagja. Bölcs tanácsaival és aktív részvételével segítette a szakosztály munkáját, a Göd Kupák lebonyolítását. Az első kapavágástól kezdve részt vett a konditerem építésében. A Göd Kupákon amolyan házigazda, egyben műsorvezető szerepet töltött be.

Szerette a Dunát, az evezést, a versengést. Több Göd Kupán érmet szerzett, sőt a Senior csapattal részt vett a Dunakilitin rendezett 42 kilométeres maraton versenyen, ahonnan érmeket, kupákat hozott haza.

Tavaly készült el a háza Gödön, hogy közel legyen a Csónakházhoz, a Dunához…

Miklós! A Gödi SE elnöksége, kajak-kenu szakosztálya és a Dunai Vízisport Alapítvány búcsúzik Tőled…
Evezz békében az égi hullámok közt!