Beindultak a tornatermi edzések...

A GSE kajakosai számára az őszi szünetet - és a zánkai edzőtábort - követően beindult a téli alapozás. A hajók téli álmukat "alusszák", a fiatalok kajaklapát helyett vasakkal, kötelekkel, úszó- és futókilométerekkel "gyúrnak".

A gödi önkormányzattal és a sportcsarnokokat üzemeltető szervezettel együttműködésben, a Gödi Sportegyesületnek a kajak-kenu szakosztályára érvényesített támogatásának köszönhetően a három kajakos csoport - Sinkó László, Stiglincz Orsolya és Kurunczi Gergely irányításával -, a korábbi esztendőkhöz hasonlóan, idén is lehetőséget kapott arra, hogy a téli felkészülés során igénybe vegye az alsógödi Huzella Tornacsarnokot és a felsőgödi Balázsovits Sportcsarnokot. 

Utánpótláscsapataink a tornatermi edzések mellett futnak, úsznak, és természetesen "otthonukban", az alsógödi sportházban kialakított konditeremben - szó szerint - gyúrnak a következő szezon sikerei érdekében.

Orsi és Geri csoportja, mintegy 50 gyermek közösen, hétfőn a Huzellában kapott lehetőséget, péntek délutánonként Geriék a Balázsovitsban is pályára "léphetnek".
 
Simi a nagyobbakkal úgy tervezi, hogy előreláthatólag havi egy alkalommal megy hétvégén tornateremben, a későbbiekben egyeztetett időpontban.