Balaton-felvidéki kerékpáros edzőtáborral zártuk a szezont

A Gödi SE Kajak-Kenu Szakosztályának fiataljai az őszi szünetet kihasználva, Sinkó László és Stiglincz Orsolya edzők vezetésével a Balaton-felvidéken, kerékpáros edzőtáborban vettek részt.

A szezonzáró összetartás - melyre 26 sportoló és segítségként 4 felnőtt is elutazott - centruma a zánkai Új Nemzedék Központ volt, innen indultak a kerékpáros túrák. A tábort a Dunai Vízisport Alapítvány is támogatta, így a gyermekeknek még színesebb programokat lehetett biztosítani.

Az alábbiakban Sinkó László beszámolója olvasható.

"Hétfőn kora reggel indultunk Gödről, így időben Zánkára érve az első nap egy Zánka-Tihany-Balatonfüred, mintegy 67 kilométeres kerékpározással nyitott a csapat. Útközben a tihanyi apátság nevezetességeit is megnézték a fiatalok.

Másnap, reggeli után, az első nap tapasztalata alapján, három csoportra bontottuk a gyerekeket, így vágtunk neki a Balatonakali-Dörgicse-Nagyvázsony útvonalnak.  Nagyvázsonyban megtekintettük a várat, amelynek leghíresebb kapitánya Kinizsi Pál volt.  A pálos kolostor romjainál is elidőztünk. Ebéd után ketté osztódott a csapat, voltak, akik még egy kis biciklizéssel folytatták a programot, ők a Zánka-Révfülöp útvonalon, még mintegy plusz 30 kilométert tekertek. A többiek a zánkai kikötőt nézték meg.

Harmadik nap együtt indultunk Révfülöpön, majd Badacsonytomajon keresztül Badacsonyig. Itt egy kisebb csapat felment a Kisfaludy kilátóba, amely 438 méter magasságban található. Erkélyéről a Tapolcai-medence és az azt övező hegyek látványa tárult elénk. Itt egy régi kínai mondás jutott eszünkbe: „aki nem mászik föl a hegycsúcsra, az ugyan megspórolja a fáradtságot, de nem élvezheti a kilátást!”. Közben a nagyobbak Németh István, azaz Putyu vezetésével Balatongyörökig kerekeztek, így nekik a napi adag 84 kilométer lett.

Az utolsó nap a Zánka-Balatonfüred-Csopak-Alsóörs útvonalon tekertünk. Jóízű félidőt tartottunk Csopakon, ahol egy világszínvonalú játszótér és tanösvény van kiépítve. A gyerekek itt nagyon jól érezték magukat.

Esténként kikapcsolódásként még egy másfél órás tornatermi edzés, foci és játék is várta a versenyzőket.

A táborban a háromszori étkezést az ottani étteremben kaptunk, de kiegészítésként Kalmár Judit, Kata anyukája kedveskedett teával, palacsintával, és ha valaki még éhes volt, akkor zsíros kenyérrel. Köszönjük neki!

A sok biciklizés minőségi fejlődést hozott a gyerekek állóképességében, kiváltképp azoknál, akik itthon is rendszeres résztvevői voltak az utóbbi hetek kerékpáros edzéseinek. A beszélgetések, illetve a tapasztalatok alapján nagyban javult a fiatalok közlekedésben tanúsított magatartása is.

A negyedik nap végén fáradtan, de élményekben gazdagon, teljesítményükre büszkén érkeztek meg a kajakosaink Gödre.

A busszal való szállítást Heim János, Öcsi bácsi végezte, akit már ismerősként üdvözöltek a gyerekek. A régi kapcsolat folytán ő is messze kivette részét a tábor sikeres lebonyolításban, ha kellett defektet javított, a biciklizés során a „konvoj-záró” szerepet is betöltötte. Megköszönöm a szállítást Nagy Árpádnak és Bankhardt Bendegúz apukájának is.  Mindenképpen külön köszönjük Németh Istvánnak a segítségét, aki "profi" biciklisként, a jobbik csoport vezetőjeként a kerékpárok hadrendben tartásában, a defektek javításában, fékek, váltók állításában is  nélkülözhetetlennek bizonyult."

A kisebbek csoportja, Stiglincz Orsolya vezetésével, szintén a Balaton-felvidék emelkedőit megmászva, picit rövidebb távokon gyűjtötték a kilométereket és az élményeket...

Képek a Foto Portálon.