14 dobogós helyezés a szegedi Vidék Bajnokságról

Remekül szerepeltek a szegedi Vidék Bajnokságon a GSE kajakosai, Sinkó László tanítványai.

A szakosztály 19 versenyzővel nevezett a viadalra, a két nap során 10 darab 1-3. hellyel, és mivel az első hat versenyzőt szólították a dobogóra és jutalmazták éremmel az eredményhirdetés alkalmával, így összesen 14 dobogós helyezéssel zártuk a bajnokságot, ami kvalifikációt jelent az augusztus eleji Magyar Bajnoksághoz.

A Magyar Kajak-kenu Szövetség által rendezett Vidék Bajnokság alkalmával, a gödi érintettség tekintetében 1000, 2000 és 4000 méteres futamokra, valamint váltószámokra került sor.

“Elmondhatjuk, hogy a korábbi maratoni versenyek után ez volt az első kalandunk a rövidtávú versenyek tekintetében, kimondottan vonatkozik ez a nagyokra, a IV. korcsoportos versenyzőinkre. Az eredmények tekintetében, ha a településeket megnézzük, kiemelkedik Szeged és Szarvas, tény, hogy az ott készülőket nem akadályozta az árvíz, mely a dunakanyariak esetében a Vidék Bajnokságra való felkészülés finisében jelentős edzéskihagyást eredményezett – többek mellett a GSE számára is. E mellett kiemelem azt is, hogy több olyan, nagy számú mezőny jött össze, ahol bontott futamokat kellett indítani” – mondta a versenyt követően Sinkó László, a csapat edzője.

A GSE Kajak-kenu Szakosztályának eredményei:

K1
Lukács István, Fidlóczky Vilmos, Mocsáry Viktor 3 X 200 méteres váltó (IV. kcs) 1. hely
Horváth Hanga 2000 m (VI. kcs) 1. hely
Seregi Balázs 2000 m (IV. kcs) 1. hely
Pattantyus Márk 2000 m (V. kcs) 2. hely
Lukács István 1000 m (IV. kcs) 3. hely
Lukács István 4000 m (IV. kcs) 4. hely
Sipos Boglárka 4000 m (III. kcs) 6. hely
Farkas Csilla 4000 m (VII. kcs) 7. hely
Horváth Csenge 4000 m (IV. kcs) 8. hely
Hubay Zsombor 4000 m (VI. kcs) 14. hely
Sándor Olivér 4000 m (VI. kcs) 25. hely

K2
Vasvári Lili Kinga, Lisoczki Sára 4000 m (IV. kcs) 4. hely
Sipos Boglárka, Horváth Csenge 1000 m (IV. kcs) 5. hely
Mocsáry Viktor, Fidlóczky Vilmos 4000 m (IV. kcs) 9. hely

MK1
Velky Donát, Mocsáry Gergő, Báthory Dániel, Korompai László 4 X 500 méteres váltó (I. kcs) 1. hely
Velky Donát 2000 m (I.kcs) 1. hely
Báthory Dániel 2000 m (I.kcs) 2. hely
Korompai László 2000 m (I.kcs) 2. hely
Sinkó Panna 2000 m (II. kcs) 3. hely
Mocsáry Gergő 2000 m (I. kcs) 5. hely
Matyus János Mátyás 2000 m (II. kcs) 7. hely
Horváth Krisztina 2000 m (I. kcs) 8. hely
Szabó Nándor 4000m (III.kcs) 8. hely

A teljes eredménylista letölthető innen